Totalcar Belsőség (belsoseg.blog.hu)

Már vagy két hete túl vagyok a dolgon, de egyszerűen nem bírtam leülni, hogy megírjam. Majdnem sírtam. Nem vicc. Az Integra előtt nem volt olyan autóm - pedig volt hat -, amit egy évnél tovább használtam volna. Nem telt bele fél év, és vagy elkezdtem utálni, vagy elkezdett szétesni, vagy mindkettő.

Az Inti bezzeg állta a sarat, én meg egyszerűen nem untam meg. Pedig nyolc év nagy idő, igen, ennyi telt el azóta, hogy megleptem magam karácsonyra. No, mindegy, most már mindez múlt idő. Jelenleg rengeteget kutyázom és pont egy sportkocsi az, amire a legkisebb szükségem van, úgyhogy döntöttem: feladtam a hirdetést.
 

Halogattam, amíg lehetett. Beállítottam a garázsba, és inkább kerülgettem. Ha nagyon útban volt, kiálltam vele egy-két napra, de rettentő nehezen szántam rá magam, hogy megbontsam. Hiszen működött, pöccre indult, sőt, egész jól ment. Még így, legatyásodott kasztnival is mindig felgyorsult a pulzusom, amikor elfordítottam a kulcsot.

Tizenöt éve az enyém, ezalatt kétszer szedtem morzsáira. Először, amikor megvettem 96 májusában, törött dugattyúgyűrűkkel, repedt hengerfejjel, faékkel kitámasztott generátorral, agyonkókányolva. Muszáj volt nulláról újjáépíteni. Másodszor 2002-ben újítottam fel, miután összetoltak szendvicsbe. Meggyűrődött az orra és a fara, és a rozsda is előjött már. A nyitott tütéken keresztül etetett motor is szétkopott - nem kellett sokat gondolkodni, szétkapjam-e.

Most viszont csendben nyammogott a rozsda az elrejtett zugokban. Ahol a felszínre tört, ha már nagyon fájt a látvány, elkentem egy kis glettel, ráködöltem némi kéket, és jó volt még egy pár hónapig. Nem szép megoldás, de szerkezetileg annyira egyben volt az autó, hogy még a szétszedés gondolata is fájt. Görgettem magam előtt a hógolyót, amíg akkorára nem nőtt, hogy nem láttam el fölötte.

Kedves olvasóink,

hosszasan magyarázhatnánk, honnan jött az ötlet, és milyen egyéb ötletek jöttek még, de akkor sosem lenne vége. A lényeg, hogy önök most egy kísérlet szem- illetve inkább fültanúi. Természetes, hogy nekem és a Karottának hiányzik a jó öreg rádiózás, de ez igazából nem arról szól: inkább megpróbáljuk hetente egyszer továbbvinni azt, amin az értekezleten a legjobbat vitatkoztunk. Vagy vitatkoztunk volna, de nem maradt rá idő. Sok olyan információ pedig a cikkekbe nem fér bele, mert mondjuk túl belterjes, egy Belsőség-poszthoz ugyanakkor túlságosan kevés.
 

Az FF fura egy jószág. A megrögzött Ferrari-hívők (akik jó eséllyel nem azonosak a célcsoporttal) legszívesebben helyben eltemették volna, hiszen nem elég, hogy négyszemélyes, de összkerekes is. Innen az FF-rövidítés (Ferrari Four) is.

Persze Maranellóban tudják, mit csinálnak és azzal, hogy visszahozták ezt a shooting brake-szerű formát, ismét megmutatták, hogy van még variációs lehetőség négyajtósszemélyes szupersportautó-témára, nem kell leragadni az Aston Rapide-Porsche Panamera-vonalon.

Mi imádjuk, nem csak azért, mert 660 lóerős, hanem már csak azért a finom haszontalanságáért is, mellyel az utas elé is terveztek egy fordulatszámmérővel kombinált sebmérőt. Megkímélve így a sofőrt a folyamatos mennyivel megyünk?-kérdéstől. Hülye olaszok, olasz hülyék, így szeretjük őket.

És a 360 fokos gömbkamera nagy találmány. Csapatnának egyet a havon? Tessék, nézelődjenek nyugodtan, az egérrel lehet húzni a képet.

A Volkswagen nem adja fel. A múltkori kutyás téma után talán úgy érezték, hogy ideje lenne visszautalni a tavalyi év nagyon sikeres reklámsorozatára, a kis Darth Vaderre.

Kombináltak egy kicsit és a végén csak kiadta. A Star Bar-ban játszódó jelenet végén (tudják, ahol Luke és C3PO bajba kerülnek és a háttérben feltűnik a NASA-űrhajós) azonban a seggarcú figura (Ponda Baba a neve és a Quara fajhoz tartozik, a Wookipedia szerint) és pöszeorrú haverja (Doctor Cornelius Evazan, akinek a filmben Obi Wan levágja az alkarját pisztolyostul) ezúttal sem ússza meg. A sötét oldallal nem lehet szórakozni. Még ha kicsi, akkor sem. (De mit keres egy gyerek a kocsmában?)

Mostanában kiadta az élet. Kiszakadt a Porsche-zsák, napokra kiürül a szerkesztőség. Csikós organikus beszámolója az első, melynek kapcsán hosszú, bólogatásba hajló mély egyetértésben konstatáltuk, mint a öreg, bólogató eperfák, hogy igen, a 911, hajjaj, hajjaj...

Telós Bandi egyelőre 911-szűz, ilyen újkorihoz még nem volt szerencséje, ezért gyanakodva figyel minket, valamiféle világméretű Porsche-összeesküvést sejt a háttérben, pedig nem, csak tudjuk, hogy olyan, amilyen.

Papp Tibitől kérdeztem, hogy a bemutatón, melyről éppen megérkezett, ott volt-e Walter, de nem találkozott vele. Viszont Csik volt az, aki Röhrl kapcsán csak annyit jegyzett meg: érdekes, hogy mindenki mennyire az Audival és a Porschéval azonosítja Röhrlt, holott egy Fiattal és egy Opellel lett világbajnok.

A crovakészlet Pege Aladárja megint fején találta a szöget. Tényleg. Közben túrtam itt-ott, vajon mit csinál Röhrl mostanság, így akadtam rá erre a két régebbi videóra. Nem tudom, hogy vannak vele önök, de én (még akkor is, ha Röhrl mellé kapásból oda tudnék még írni pár nevet) kifejezetten becsülni tudom azt, ha egy ember még ennyi év után is csinálja, szereti a sportot és talál még kihívást benne x százezer versenykilométer után is. Walter nagy császár és azért még mindig tudja, merre van az előre. Még egy ilyen aljas és ordas autóval, mint ez a régi 911S is. És ez kérem a tudás és a tehetség. Csoda.

Hogy miért? Nem is tudom, kicsit azért gyanús... (katt a többiért!)

Nem is olyan régen volt egy cikkünk arról, hogy mi hogyan éljük meg a mindennapi közlekedési kultúrát (vagy annak hiányát) idehaza és külföldön. Van, aki magában fortyog, van aki büntetne, de alapjában véve próbálunk nevelni és jólneveltnek maradni minden szituációban. Talán több értelme van és - ha minél több közlekedő viselkedik civilizált ember módjára - akkor a bunkóság lassan olyan ciki lesz, hogy az azt művelő dinka is ingerküszöbét is megüti.

Persze vannak olyan országok, ahol ez az ingerküszöb nagyon alacsony, megütni pedig a helyi erők útjába kerülő autóst fogják. És akkor még örülhet is.

Első videónk Csecsenföldön játszódik. Nem tudjuk kik és hová sietnek a konvojjal, melynek egyik felvezető autója lehet a fehér Samara, jobb egyben a dallamkürt gyanánt Kalasnyikovot ropogtató mitfárerrel. Az biztos, hogy nagyon sietnek és a közéjük keveredő ladás tanácstalansága kiborítja a bilit.

Persze orosz barátainknál is történnek dolgok, bár az ország viszonyait ismerve tán annyira nem is meglepő, hogy a türhő módon parkoló E-Mercedes sofőrje nehezményezi, ha rámutatnak bunkóságára. Kiszáll és üt-rúg, aztán jön a meglepetés egy alumínium baseballütő képében.

Nem tudni, hogy az Audi rendfenntartó sofőrje a sapkás idióta főnöke, aki megelégelte a beosztott durvaságát, vagy egy éppen ott parkoló erősebb kutya, azonban kétségkívül megtalálta a hangnemet, amelyből az ilyenek értenek.

Durva? Az. Ne vegyünk példát róluk, és mielőtt autóba ülünk, ültessük magunk mellé az emberségünket. Jobban megbecsülnek majd a többiek, mint a bunkókat.

Egy Vel Satis mellett ácsorogtunk a Weltautónál, mustrálgatva a használttesztre felkínált gépeket, amikor kicsúszott a számon, én bizony nem mernék beleugrani egy kétszázezret futott dCi-be. Winkler persze azonnal lecsapott: milyen autót is vettem a közelmúltban? Jogos, francia is, dízel is, ráadásul minimum háromszor olyan öreg, mint ez. De van egy apró különbség: ami egy közös nyomócsöves dízelnél egy párszázezres szervizszámla, az a mechanikus adagolóm esetében egy ötezer forintos javítókészlet.

Még ha van is igazság a kicsit sántító párhuzamban, senkit nem beszélnék rá az ódon technikára. Aki végigolvassa a posztot, kap is egy kis ízelítőt, miért. Irdatlan szívás, fogja mondani, teljes joggal, hiszen a csendes többségnek eleve nyűg és kínlódás, ha foglalkozni kell a mozgó dobozzal.