A teszt első részében volt egy kis gubanc a légzsákvezérlés programjával, így azt a gyártó azonnal kijavította és a készülő sorozatban is lemódosította a szoftvert. Akinek tehát korai Mazda2-je van érdemes a követkető szervíz során kérni a frissítést. Miután a baki ki lett javítva az autó nagyon jól teljesített a teszten. A szokásos apróságok, mint a biztonsági öv jelzés, az isofix csatlakozók rendben voltak, ezek után indították az autót falnak. A kisautó jól vette az akadályt, utascellája minimális mértékben torzult, mindössze miliméterekről beszélhetünk (A oszlop 4mm). Olyannyira jól tartotta magát, hogy az első szélvédő se tört be, ami egy kisautónál meglepően jó eredménynek számít.
Mazda2 frontális tesztMazda2 vezető védelem
Mazda2 gyermekvédelem
Maga a kormányoszlop az ütközés erejétől 26 mm-t mozdult el felfele és 10mm-t balra, a légzsák hatásos működése révén nem találkozott a sofőrrel. A fékpedál befele mozdult (55mm), így a lábfejek sem voltak kitéve veszélynek. Pontlevonás mindössze a hátsó ajtó kinyitódásáért járt, bár ez a felvételeken nem látszik szerintem. Ezek alapján a Mazda2 bátran megállta a helyét és 5 csillagos besorolásával a legbiztonságosabb kisautók közé tartozik.
![]()
![]()
![]()
![]()
Frontális és oldalsó ütközésvédelem
![]()
![]()
![]()
![]()
Gázolási rizikófaktor
![]()
![]()
![]()
![]()
Gyermekbiztonsági védelem
Videók:
Frontális ütközés: http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=9a87c8cb28
Oldalütközés: http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=6f63c27b98
Oszloppal ütközés: http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=e8968353ac