A 79. 24 órás Le Mans június 11-én, szombaton, délután 3 órakor kezdődik és egy teljes napon át tart. A Mazda 787B 12:30-kor kezdi meg tiszteletkörét. Mindezek mellett a versenyautó részt vesz a június 10-i Résztvevői Parádén Le Mans belvárosában. A Mazda 787B-t speciálisan erre az alkalomra restaurálták és tesztelték Le Mans-ban.
A Mazda787B az egyetlen japán, bolygódugattyús autó, amely képes volt megnyerni a 24 órás le mans-i versenyt.
787B
A versenyautót a Mazda és a Mazda versenyautókért felelős részlege, a Mazdaspeed együtt fejlesztette. A 787B karosszériáját úgy alakították ki, hogy megfeleljen a C csoport technikai előírásainak és egy négyrotoros motorral szerelték fel, amely 700 lóerős volt. A verseny előírásainak változása miatt 1991 volt az utolsó év, amikor bolygódugattyús versenyautó szerepelhetett a versenyben. Kihasználva az utolsó lehetőséget és a 17 év alatt gyűjtött tesztelési tapasztalatot a Mazda egy régi álmát valósította meg a le-mans-i győzelemmel. Ez nem egyedül a gyár, hanem a Mazdaspeed pilótáinak, beszállítóinak és a szerelőinek hosszú évek alatt teljesített, kemény munkájának eredménye.
Versenypályán
„A Mazda a kihívások keresésén alapul. Ez a hozzáállás jellemzi a Mazda dolgozóit világszerte, és inspirál, hogy ennek megfelelő célokat tűzzünk ki magunk elé. Pontosan 50 évvel ezelőtt, 1961-ben a Mazda megkezdte a bolygódugattyús motor fejlesztését. Az út a kezdetektől, az 1991-es győzelmen keresztül, a SKYACTIV technikai fejlesztésekig ezt a szellemiséget tükrözi.
2011. nagyon fontos év az egész Mazda Csoport számára, mert a SKYACTIV-val elkezdjük
következő generációs modelljeink bemutatását” – mondta Takashi Yamanouchi, a Mazda
Corporation elnök-vezérigazgatója.
787B vizsgálat
1991 óta a Mazda 787B-t a Mazda Múzeumban állították ki Hirosimában, Japánban. A
tiszteletkörre való felkészülés folyamán a Mazda restaurálta az autót, hogy ismét vezethető legyen, az 1991-es verseny utáni nagyjavítást követően először. A munkát a Mazda azon dolgozói végezték el, akik az eredeti Le Mans Challenge projekt résztvevői voltak, valamint segítségül hívták a Mazda egyik leányvállalata, a Mazda E&T mérnökeit. A restaurált 787B-t a Mazda egyik legtapasztaltabb pilótája tesztelte, és teljesítményét visszajelezték a Mazda korábbi gyári pilótái, Yoshimi Katayama, Takashi Yorino és Yojiro Terada is a Mazda saját tesztpályáján, Japán nyugati részén.
Le-Mans
A 20 éves évfordulós ünnepség részeként az 1991-es Mazda csapat többi tagja is visszatér Le-Mans-ba. A nyertes pilótához, Johnny Herbert-hez (Anglia) csatlakozik David Kennedy (Írország), Pierre Diedonné (Belgium) és mások.
Forrás: Mazda sajtóközlemény