A gyerekeket pedig a Mazda dolgozói Barabás Évával, az RTL Klub Fókusz című műsorának ismert műsorvezetőjével (aki egyben az SOS hazai nagykövete) együtt avatták be a japán konyha, közelebbről a sushi-készítés rejtelmeibe.
Ajándék-utalvány átadás
A Mazda tavaly a magyar SOS alapítvány képviselőinek ajánlásai szerint a gyermekfaluk által igényelt legsürgősebb felújítási munkálatokat finanszírozta: Battonyán a régi nyílászárók, Kecskeméten az elhasználódott kádak és a korszerűtlen gázkonvektorok cseréje történt meg, valamint három ház külső burkolatainak javítását végezték el.
Idén a kőszegi játszótér felújítása vált szükségessé, amely jól illett a Mazda azon céljához, hogy a financiális támogatás mellett társadalmi munkával is segítse az SOS Gyermekfalu hazai szervezetét.
Készül a sushi
„A Mazda Motor Hungary Kft. ez évben legnagyobbrészt a gyerekek utazására fordítandó költségekhez járul hozzá, melyek akkor merülnek fel, mikor családtagjaikat látogatják. Azonban a gyerekeknek szerettünk volna ezen felül valami kézzel foghatót ajándékozni, így jött a sushi-parti és a játszótér felújítás ötlete. Természetesen eleget teszünk azon kérésüknek is, hogy a felújításkor minél több Mazdával érkezzünk hozzájuk tavasszal, hogy mindet kipróbálhassák” – mondta Együd Tibor.
Barabás Éva a gyerekekkel
A Mazda Magyarországon kívül még öt országban – Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Horvátországban és Csehországban támogatja a helyi SOS Gyermekfalu Alapítványok aktuális projektjeit.
Forrás: Mazda sajtóközlemény